2008. november 13., csütörtök

DreamArt


Igen! végre, találtam valamit, ami tetszik. elég ritka, mert mondanom sem kell, hogy nincsen új a Nap alatt! Hallottál már a dreamart-ról, persze, hogy nem, hát akkor most, figyelj. amikor megláttam a képeket, csak ámultam, és bámultam, tátott szájjal sokáig és hajtogattam magamba 'mi ez? és ki ez?' Kedves olvasó, hadd mutassam be Neked Alastair Magnaldo, aki dreamart egyik jeles képviselője.Álmodtál már olyat, hogy üldögélsz a Holdon és lefelé lógatod a lábad, vagy csillagokat eregtsz, mint papírsárkányt? Ugye az ember álmában mindenféle fura dolgokra képes, amire az életben nem, Al ezeket jeleníti meg művészeti alkotásaiban, fotóiban.
Először 10 éves korában kezdett el ismerkedni a fotózással, de feladta az ezzel való foglalkozást, és inkább kémiából és fizikából szerzett diplomát. majd miután (2000 körül) vett egy szkennert a negatívoknak, és kifejlesztette technikáját, minden energiáját a fotóművészetnek szentelte.
Al "plasticien" irányzatnak nevezi fotóművészeti stílusát, amelynek alapja az idő pazarlása.vagyis olyan tevékenységek, melyeket időfecsérlésnek gondolnánk, ő ebből táplálja művészetét, melynek legtökéletesebb múzsái a gyermekei - akik rengeteg időt töltenek el haszontalan, lehetetlen dolgokkal - felesége, valamint a provanszi táj - oh szegány művész- nyújtotta pazar gyönyör. Olvastam valahol Al Magnusról, ott a kisherceget említették, hogy ahhoz hasonlóak a fotói, és való igaz, hogy van hasonlóság, bár nekem egyáltalán nem jutott eszembe ezen fotográfiák láttán kisherceg, nekem teljesen egyedi és új. egy interjúban említette a művész, hogy egy munkája úgy áll össze, hogy bk. fél óra szkennelés, hat óra hosszát dolgozik rajta számítógépen, majd még egy fél óra a nyomtatás. ez klassz, nem? megnézném hogyan készül el egy ilyen print.

Nincsenek megjegyzések: