2008. szeptember 24., szerda

Körök

Ma határozottan kellemes napom volt. Nem tudom miért de néha azt érzem hogy az embernek a nap 24 órája is kevés...Ilyenkor mindíg elgondolkozom azon hogy ki volt az a zseni akinek eszébejutott az óra meg hogy csak 24 óra legyen egy napban. Ma reggel is futkorászással kezdtem a napot, nekem ez a reggeli káv, frissít és a zuhany után úgy érzem hogy ma is mint egy termetes duracell nyúl aktivan és jolkihasználva töltöm a napomat. 10-30 kor fölvettem egyik barátomat akivel még a marektinges versenyt nyertük és a cég meghívására ellátogattunk az irodájukba ami a Nap-hegyen van (Sun mountain) zseniális. Vespára átkeresztelt hűséges paripám ismét bizonyított hogy két nem éppen pehelysúlyú srác szállitására is képes. A készséges fogadtatás és az első napi útbaigazítást követően el is kezdtünk dolgozni, kaptunk munkát rendesen, kedves blog olvasóim kedvéért elmondanám hogy az egyik a Füstölgők Köre nevű cég számára kell egy kampányt lebonyolítani :) ez a kör nem más mint a dohányvállalatok által finanszírozott cég , manapság sok mindne lehet hallani a hírekben, a dohányzás teljes betiltásrol kishazánkban is, amikor meghallottam hogy dohányosok érdekét kellene képviselnem hát kicsit meglepődtem , de aztán kiderült hogy lenne még egy project amin kéne dolgozni és én máris kapva kaptam az alkalmon, kedves barátomnak pedig jutott a Füstölgők Társasága. Oktober 4 én lesz a gyűlésük és ott lesz Bocskor, Vágo, és még híres dohányosok, ez aztán a reklám sőtt még az is kiderült hogy az MTA meg lett bízva azzal hogy csináljon egy tanulmányt arrol hogy milyen hatása lenne a tiltásnak. Ezt egyre érdekesebbnek találtam...Mondjuk speciel egy vidéki kiskocsma jutott az eszembe, bár nem vagyok oszlopos vagy törzsvendék az említett helyen de azért szerintem érdekesen hangzana az hogy egy Füstölgő kiskocsma, neve elveszítené aktualitását és a maga késdobálos hangulatát. Szoval ez az eszmefuttatás játszódott le bennem mindaddig amig nem a másik project megbeszélése nem kezdődött el. AOSZ Országos Autisták Szövetsége nemzetközi konferencia. Ez azért már testhezállóbb feladat, sok barátom dologozik a Petőintézetben és tisztában vagyok vele hogy milyen kitartás és talán az alázat is gyenge szó de kell hozzá kurázsi hogy az ember sérült gyerekekkel vagy felnőtekkel dolgozzon. Nem tudtam mit tehetek de azt igen hogy egy számomra nemes célnél nincs jobb motivácio és ha tehetek bármit vagy segíthetek nekik akkor azért jobb érzés tölt el mint a dohányosoknak bármit is tenni, de a munka az munka ez van ezt kell szeretni. Kiosztottak rám egy feladatot , amire a főnököm azt mondta hogy kb 8 ora munka lehet a fordítésok, egy turisztikai brosura meg mi egymás összeállitása, stb. Kissé meglepődve tapasztalta hogy az újfiúk már 3 óra elteltével készen voltak :). Ezután meglátogattam kedvenc nyári munkahelyem és jo érzés tölött el amikor megláttam réglátott munkatársaimat, volt még egy ksi idő az interjuig gondoltam megnézem mi a helyzet jó-e még a víz vagy sem. Igen az íze valóban jó volt de azért mégsem volt ugyan az egyedül inni, kinéztem és a füstölgők társasága éppen kint szocializálódott, nem jó érzés volt konstatálni hogy a vizesek társasága csökkent. ...
A dolgok jol mentek a következő héten kiderül mit mikor hogyan fogok csinálni. A nap többi része sulival telt és este 9 re már haza is értem és most látom csak hogy már alig 40 perc van hátra a napból, és már csak egy pár óra és mehetek futni újabb köröket. Ennyit mára kedves olvasók

Nincsenek megjegyzések: